Timár Község ivóvízellátó hálózatában a vas-, a mangán- illetve az ammónium-tartalom az ivóvíz minőségéről szóló, 201/2001. (X. 25.) Kormányrendeletben szereplő vonatkozó határértékeknek nem felel meg.
A víz a hálózatba a település kútjaiból tisztítás után jut, azonban a vízkezelés csak vas- és mangántalanításból áll.
A vízminőség-javítás érdekében meg kell oldani a víz ammónium-mentesítését is.
Fejlesztési igény:
Timáron a meglévő vízkezelő berendezés eredetileg és hivatalosan csak vas- mangántalanításra lett tervezve, de spontán módon biológiai ammónium eltávolítást is végez.
Az ilyen eljárást több más vízműben is nagy gyakorlattal és tapasztalattal üzemeltető szervezet a berendezéssel technológiai szempontból elégedett, a folyamatok követhetősége, ellenőrizhetősége azonban nem megfelelő, a vízbiztonsági kockázatok túl nagyok, és - az automatizáltság hiányából fakadóan - a berendezés kezelési igénye is túl nagy.
Feladat tehát a vas-mangántalanító technológia biológiai ammónium-eltávolítással való kiegészítése oly módon, hogy az szabályozható és ellenőrzött keretek között működjön.
Ehhez az üzemeltetési feltételeket javítani kell, a technológiát automatikus működésűre kell átalakítani, és ehhez minden szükséges eszközt biztosítani kell.
Ez egyrészt a még nem felújított nagyobbik gáztalanító berendezés átalakítását és felújítását-fejlesztését, a szűrőtartályok kézi elzáró szerelvényeinek működtetettekre cserélését, a vegyszer-kezelő- adagoló rendszerek kiegészítését és fejlesztését, és az egész technológiai sor olyan irányítástechnikai rendszerrel való ellátását jelenti – a műszerezést is beleértve -, ami által egy modern, automatikus üzemű berendezés alakítható ki.
Továbbá – és főképpen – jelenti a szűrőtartályok eddigi párhuzamos üzemének soros üzeműre alakítását is, mely a biológiai ammónium-mentesítés esetén a technológiai, mikrobiológiai kockázatokat minimalizálja, s ezáltal az ivóvízbiztonság megfelelő szintre emelkedhet.
A vízkezelő berendezés jelenlegi kapacitása lényegében nem változik.
A tervezett névleges kapacitás: 400 m3/d, órai kapacitás: 19 m3/h – 23 órás napi üzemidő mellett.
Általános adatok
A vízimunka megnevezése:
Timár település ivóvízminőség-javító program
A létesítmény tulajdonosa: Timár Községi Önkormányzat
A létesítmény kezelője, üzemeltetője: Nyírségvíz Zrt. 4400 Nyíregyháza, Tó u. 5.
Engedélyes: Timár Községi Önkormányzat (cím: 4466 Timár, Szabadság út 100.)
A tervezett létesítmény feladata:
Timár ivóvízellátását biztosító, mélyfúrású kutakból kitermelt víz tisztítása és vízelosztó hálózatba juttatása
A tervezett fejlesztés célja:
A kezelt víz kifogásolt jellemzőinek javítása és az üzemvitel biztonságosabbá tétele.